Bajnok jégkorongozó Budafok-Tétényben

– Miért választottad a jégkorongot?

– Hatéves koromban karácsony előtt nyitottak egy ideiglenes jégpályát a Campona előtt. Mivel én már akkor is örökmozgó voltam, és apukám jól korcsolyázik, anya erősködött, hogy vesz nekem egy korcsolyát, és megtanít korcsolyázni. Úgy tudom, apukám először ellenállt, mert korainak tartotta, ami azért furcsa, mert síelni viszont már hároméves koromban megtanított, és nagyon szeretem is ezt a sportot. Szóval végül apa vett nekem egy használt korcsolyát, és elkezdtünk lejárni a Campona előtti jégre. Imádtam ezeket az alkalmakat, és a rengeteg játéknak, fogócskázásnak köszönhetően szinte észrevétlenül tanultam meg korizni. Apukám látta, mennyire szeretek jégen lenni, és akkor merült fel benne, hogy próbáljam ki a jégkorongot. 

– Mikor, hol találkoztál először a sportággal? 

– Édesapám fiatalon pár évet jégkorongozott, de hamar abbahagyta. Ennek köszönhetően viszont neki jutott eszébe, hogy én is kipróbáljam valahol ezt a sportot. Utánajárt, kérdezősködött, milyen lehetőség lenne nem túl távol az iskolától, így kerültem a Kanadai Magyar Hokiklubhoz.

– Mik a legfontosabb sikereid, melyik számodra a legkedvesebb? 

– Szerencsés vagyok, mert már eddig is sok olyan élményt adott ez a sport, amire örökké szívesen fogok emlékezni. Két egymást követő évben is részt vehettem a korosztályos U18 jégkorong-világbajnokságon, lőttem döntő gólt válogatott meccsen, de a legnagyobb élmény talán az, hogy ebben az évben a BJA U18-as csapatával megnyertük a magyar bajnokságot. A tavalyi évben is közel voltunk hozzá, de akkor nem sikerült. Most viszont minden összeállt, igazi csapatként működtünk, mindenki mindenkiért küzdött, és ez hihetetlen élmény volt. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ezt olyan csapattársakkal élhettem át, akik a barátaim is.

– Mit kell tudni az eddigi „pályafutásodról”?

– Eredetileg úsztam, az úszás mellé jött a jégkorong, és egy darabig párhuzamosan csináltam a kettőt. Ez nem mehetett sokáig, választani kellett, és számomra egyértelmű volt, mit választok. Anyukám kétkedve fogadta, hogy a jégkorongot kitartóan fogom űzni, de hamar rájött, hogy ez részemről igazi „szerelem”, és nem egy rövidke fellángolás. Ahogy már mondtam, a Kanadai Magyar Hokiklubnál kezdtem U8-as korosztályban, hatévesen. Az U12-ben váltottam egyesületet, és a MAC-hoz igazoltam, ez már az én döntésem volt. A szüleim okosan kivárták, hogy bennem szülessen meg az elhatározás, és merjek kilépni a komfortzónámból. Nehéz volt megint „új fiúnak” lenni, és kivívni az edzők és a társak elismerését, de megérte. Az akadémiai rendszer bevezetésekor kerültem a Budapest Jégkorong Akadémiához, jelenleg is ott játszom.

– Mik a legközelebbi céljaid, álmaid?

– Jövőre érettségizem, így a következő tanévben arra kell fókuszálnom. Az álmom, hogy Amerikában ösztöndíjjal egy egyetemi ligában játszhassak, mindent megteszek azért, hogy ez összejöjjön.

– Nehéz lenne elhagyni Budafokot? 

– Igen, hiszen szeretem ezt a városrészt, szinte születésem óta itt élek Budafokon, nehezen tudom elképzelni, hogy máshol lakjak. Szeretek itt élni, szeretem, hogy nem vagyok túl messze a városi nyüzsgéstől, de mégis egy békés kertvárosban élhetek.

(VH)